ePrivacy and GPDR Cookie Consent by Cookie Consent

Szeretettel köszöntöm a siklósi polgárokat és a hozzánk érkező látogatókat városunk megújult honlapján!

Polgármesterként 2019 októberétől vezethetem Siklós Városát. Az elmúlt időszak senki számára sem volt egyszerű, számos kihívás elé állította közösségünket. Ezért is vagyok különösen büszke arra, hogy az itt élő és dolgozó emberek összefogásának, együtt-gondolkodásának köszönhetően sikerült korábbi elképzeléseinket, terveinket elindítani, részben megvalósítani. Jó látni és érezni, hogy mindannyian elkötelezettek vagyunk szeretett városunk további fejlődése érdekében. Célunk, hogy a siklósiaknak otthont, családias környezetet, vendégeink számára emlékezetes pillanatokat és maradandó élményeket biztosítsunk. 

Megújult honlapunkat annak szellemében terveztük meg, hogy a lakosságnak egy felületen legyen elérhető minden hasznos és fontos információ, önkormányzati hivatalunk által biztosított ügyintézések pedig a lehető legegyszerűbben indulhassanak el, bonyolódjanak le. 
A hozzánk látogató turistáknak ízelítőt adunk épített örökségeinkből, turisztikai attrakcióinkból, elmélyülhetnek történelmi hagyományainkban, tájékozódhatnak a településünkön megrendezésre kerülő sokrétű és gazdag kulturális eseményekről. 
Bízom benne, hogy a siklósiak nem maradnak információk és hírek nélkül, az utazási célokat kereső vendégeink pedig kedvet kapnak ahhoz, hogy megismerjék gyönyörű mediterrán vidékünket, ezen belül Siklóst, a vár városát. 

Nyugodt hétköznapokat és tartalmas időtöltést kívánok! 

Imázsfilm megtekintése

Főbb híreink

Szeretnél többet megtudni Siklósról?

Ha felkeltette érdeklődésed a város, híreinkből sok további érdekesség kiderülhet.

Információ | Kapcsolat


Állásajánlatok - Hirdetések

E-ügyintézés

Intézze ügyeit kényelmesen otthonról