Forgalmi rend változás
A "Megújuló mediterrán városközpont Siklóson" című pályázat keretében felújításra kerülő Felszabadulás utca kivitelezési idejére vonatkozó forgalmi rendváltozások.
A "Megújuló mediterrán városközpont Siklóson" című pályázat keretében felújításra kerülő Felszabadulás utca kivitelezési idejére vonatkozó forgalmi rendváltozások.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Siklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (II. 1.) rendeletével módosította a fizető parkolóhelyek működtetéséről szóló 21/2005. (VI. 27.) rendeletét. A módosítás következtében a Siklós, Felszabadulás u. 17-51. szám (Mária u. – Posta) közötti útszakasz mindkét oldala kikerül a rendelet területi hatálya (parkoló zóna) alól.
A rendelet hatályba lépését követően, 2012. február 15. napjától a Siklós, Felszabadulás u. 17-51. szám (Mária u. – Posta) közötti útszakasz mindkét oldalán DÍJMENTESEN lehet a parkolóhelyeket igénybe venni.
Természetesen a KRESZ táblákkal jelölt szakaszokon továbbra sem lehet várakozni illetve megállni.
Siklós Város honlapján, a www.siklos.hu oldalon a könnyebb eligazodás, ill. a beazonosíthatóság érdekében térképen is feltüntetésre került a fentiekben részletezett, változással érintett útszakasz.
Siklós Város Polgármesteri Hivatal
Városüzemeltetési és Építésügyi Osztálya
Iskolánk diákjai a 2011-12-es tanév őszi időszakában is számos színes programon és versenyen vettek részt. Ezek közül szemezgetünk most.
Élményekben gazdagon indult a tanév annak a negyven diáknak, akik részt vettek az iskola hagyományos angliai kirándulásán. A program tartalmazta London fő nevezetességeit, valamint egy-egy felejthetetlen kirándulást Greenwichbe, Canterburybe, Stratfordba (Shakespeare szülővárosába), illetve Warwick várába. A csoport hazafelé másfél napot töltött Párizsban.
Az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megyei fordulójában Simon Eszter első, Kaiser Edit pedig harmadik helyezést ért el (mindketten 12. a osztályos tanulók), így részt vehettek az országos döntőben Sátoraljaújhelyen október 14-16. között, ahol szépen helytálltak. Felkészítő tanáruk Monostoriné Tóth Gabriella.
„Gloria Victis” kárpát-medencei történelmi vetélkedő és ifjúsági találkozó zajlott Budapesten október 21-23. között. Diákjaink, Kupecz Ágota, Béres Ákos, Mogyorósi Renátó (10. a) az első fordulót – kb. 170 csapat közül - megnyerték, majd a döntőben az előkelő 25. helyet szerezték meg. Felkészítőjük Monostoriné Tóth Gabriella tanárnő.
Az „Így olvasunk mi ma” országos képzőművészeti pályázaton Ember Barbara (12. e) 1. díjat kapott képregény kategóriában, míg Kádár Kitti (9. a) dicséretben részesült fotó kategóriában. Felkészítő tanáruk Ábrahámné Karli Mária.
November elején két 10. b osztályos diákunk, Kauder Bettina és Hartmann Dóra képviselte városunkat a XVI. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián, Szekszárdon, Tengler Tamás tanár úr kíséretében. A lányok színvonalas előadással mutatták be a siklósi várat.
Szép sporteredmények is születtek, mégpedig: iskolánk futsal csapata – a selejtezőt megnyerve – a megyei döntőbe jutott. Jelenleg is zajlik sportcsarnokunkban a kispályás futballbajnokság; hetente két meccset rendezünk ebben a sportágban. Kosárlabdacsapatunk idén két meccset játszott eddig: az elsőn legyőzték Komló csapatát, a másodikon pedig szoros küzdelemben maradtak alul a pécsi Nagy Lajos Gimnáziummal szemben. Felkészítőik: Ignatyev Szergej, Kovács József, Riegl Péter testnevelő tanárok.
Tanítványaink mellett nagyon büszkék vagyunk kollegánkra, Steiner Róbert tanár úrra is, aki az elmúlt hetek során a Sudoku Világbajnokság Amatőr Kupáján III. helyezést ért el, majd a Tiszai László Országos Egyéni Rejtvényfejtő Verseny Kezdő Kategóriájában I. helyezett lett.
Minden versenyzőnknek szívből gratulálunk!
Újabb pályázati siker – Megújuló mediterrán városközpont Siklóson
Májusban kapta meg az értesítést Dr. Marenics János, Siklós város polgármestere arról, hogy a település önkormányzata sikeresen szerepelt az Integrált városfejlesztési akciók támogatására kiírt uniós pályázaton is. Ezzel Siklós elérte a bűvös 30-as számot, hiszen ennyiszer nyert az elmúlt 8 évben a város uniós forrást. Az esetenként választási ciklusokon átívelő beruházások, fejlesztések megvalósítása az utóbbi évtizedek legnagyobb jelentőségű építési tevékenységeit eredményezték a településen.
Siklós Város Önkormányzatának Pénzügyi-, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága úgy döntött, hogy a siklósi Vásárcsarnok „ruházati részén” lévő üzletek és asztalok havi bérleti díját azok hátrányosabb elhelyezkedésére való tekintettel 2011. december 1. napjától jelentős csökkentés mellett az alábbiak szerint határozza meg:
| 8,3 m2 nagyságú üzlet: | 9.500,-Ft + ÁFA/hó (korábban 14.558,-Ft + ÁFA/hó) |
| 12,7 m2 nagyságú üzlet: | 11.500,-Ft + ÁFA/hó (korábban 16.701,-Ft + ÁFA/hó) |
| 3,7 m hosszúságú asztal: | 5.000,-Ft + ÁFA/hó (korábban 3,7m *3.500= 12.950,-Ft/hó) |
Kattintson az „alaprajzra”, válassza ki az Ön vállalkozásának legmegfelelőbb üzletet és jelezze igényét mielőbb a Polgármesteri Hivatal 72/579-555-ös telefonszámán!
Az érvényesítés díja 2011. december 1-től 1200 Ft/év, amely minden kártyával rendelkező személyre vonatkozik.
Az érvényesítés díját a Polgármesteri Hivatal portáján kérhető csekken, átutalással vagy személyesen bankban történő befizetéssel Siklós Város Önkormányzatának DRB Banknál vezetett 50600083-30050877-51000002 számlaszámára a tulajdonos/ok megjelölésével lehetséges.